Demone Nero

2015. október 05. 13:34 - Spica

a bestia él :-)

az előző posztban emlegetett visszafolyó-konzolt bőségesen körbeforrasztotta a mester, belül pedig újra lekezelte a meleg miatt tönkrement festéket. a hiba okáról szóló elmélet szerint a homokszórás során a felmelegedés miatt meggyengülhetett a cinezés, mert a konzolt csak ponthegesztették, a tömítést a forrasztás adta.

tank ismét fel, szivattyúk ismét fel, pár liter benzin be, és láss csodát: nem csöpög semmi sem! visszakerült a kipufogó, meg a kézifékkábel (ami sajnos szorul, nem enged vissza miatta a fék, úgyhogy kell másikat rendelni), és elsőre próbából csak a szivattyúkat indítottam el, a motort még nem. még jó, mert a motortérben lévő szűrő tetején spriccelt ki az üzemanyag, de ezt sikerült egyszerűen a szűrőtokot összefogató csavar meghúzásával orvosolni. miután a keringető rendszer tömörsége nem hagyott több kívánnivalót maga után, életre köhögtem a minimum 2 hónapja nem járt motort - viszonylag hamar elindult, de addigra már késő volt, eltelt a szombat ezzel, meg a szigetszentmiklósi veterán börzével.

vasárnap csutakolás után jött mégegy teszt: teletankoltam a kocsit, de így sem folyt sehol semmi, úgyhogy hirtelen felindulásból autópályán és városban beleraktam 85 km-t, probléma nélkül (mondjuk ez nem sok ... ennyit eddig is bírt :-)  )

még van egy gyanúm egyébként, és ez elektromos természetű: a pumpák feszültsége elég faramuci módon, több csatlakozáson / relén / biztosítón keresztül jut az akkutól hozzájuk, kell még egy "veszteségmérést" csinálnom, hogy mennyi az esés közben a kiinduláshoz képest.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lucrezia.blog.hu/api/trackback/id/tr597893654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Demone Nero
süti beállítások módosítása