Demone Nero

2021. március 31. 22:25 - Spica

ötletek

Közben István barátomnak, aki Montit épít, de ifjú és bohó korában Ladázott, ötlete támadt: a Zsiga gyújtáselosztó talpcsapágyán kb. ugyanolyan filc van, mint ami az én elosztómból hiányzik - úgyhogy ezt a problémát megoldani látszunk, csak kerítenem kell egyet (a régi fajta jobb, láttam újakat képen, de más a filc befogó megoldása)

messages_0.jpg

Nézegettem újra a Szent Alkatrészkatalógust, és elindult a fejemben a vezérhangya a következő lépéshez. Annak idején, mivel a gyárihoz képest maximumra elfokolva (30 fok) szerelték össze az optós gyújtást, a motorgenerálkor nekünk is el kellett fokolnunk az elosztót összerakáskor, talán 2x is. Maga az elosztó nagyon keveset állítható a helyén, a tengelykapcsoló meg csak 90 fokonként állítható, viszont a vez.tengely kihajtásánál foganként odébb lehet tenni. Ezt eddig úgy csináltuk, hogy a kékkel jelölt egész derékszögű kihajtás házat leimádkoztuk a motorról "in situ" (nőgyógyászok előnyben), elfordítottunk egy (két) fogaskerék fognyit, aztán visszaimádkoztuk.

clipboard04.jpg

Ez persze elég megterhelő, és most, hogy visszaáll a gyári mechanika, a korábban elrakott pár fognyit vissza kellene raknunk. Nade ... mi lenne, ha a zölddel jelölt tengelyt szednénk ki? Van az a 3, pirossal jelölt leszorító alátét + csavar, azokat ki kell imádkozni, és onnan már csak úgy hopp kijön a tengely... Nos, a csavarokat valóban egyszerű kiszedni, csak fel kell az egyik hátsó kereket emelni, és 5-ösben tekerni, hogy a négyszögű csillag között a három csavarból egy-egyhez hozzáférjünk.

pxl_20210331_141006251.jpg

Ha idáig eljutottunk, a csapágy természetesen ragaszkodik a helyéhez ... És itt egy síma lehúzóval nem boldogolunk. Andrissal azonban gyártottunk szerszámot :-) Hozzávalók: húzókalapács, kicsi kétágú csapágylehúzó, amit nem sajnálunk (mert vágni fogjuk és hegeszteni), meg némi csavaraprólék:

clipboard03.jpg

Erőteljes huzkodások árán miénk lesz a kincs, kijön a tengely:

pxl_20210331_133552023_mp.jpg

Rajta egy német FAG csapágy, megpörgettük: marad a helyén, mert semmi baja (alulról a motor olajköre keni). A derékszögű kihajtás házát kicsit kipucoltam, a fenekére nézve látszik a motorból kijövő fogaskerék illetve az alsó bronzpersely, amiben a tengely vége fut:

pxl_20210331_133528544.jpg

clipboard02.jpg

Innen már "csak" annyi a feladat, hogy a tengelyt összedugjuk a gyújtáselosztóval, amire felszereltük a rotort, az alsó rotorkart az elosztó házán lévő zölddel karikázott rováshoz állítsuk, majd tekerjünk vissza a rotoron annyit, hogy mikor a helyére illesztjük az egész hóbelevancot, akkor a ferde fogazás miatt elforduló rotor pont visszaérkezzen a helyére.

clipboard01_4.jpg

Visszaillesztés előtt a motort 1. henger felső holtpontra és -5 fok előgyújtásra kell állítani, ami a lendkeréken az "AF" jel. Félig beillesztés után le kell emelni a gyújtáselosztót a tengelykapcsolóról, és meg kell jegyezni, hogyan volt rajta (pl. az egyik gumit tegyük át lyukból tüskére), majd kalapáljuk be helyére a tengelyt. Húzzuk vissza a 3 csavart a csapágy szélét leszorító lemezkékkel, és meg is vagyunk!

Itt hagytam abba, mert meg szeretném most már várni a Németországból érkező hiányzó alkatrészeket, nem barkácsolok egyetlen gyújtáskörös üzemmódot.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lucrezia.blog.hu/api/trackback/id/tr9616486790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Demone Nero
süti beállítások módosítása