az előző posztban emlegetett gyertyacsere után volt még éves olajcsere is, ennek kapcsán megint cseréltem a Spica vezérlő részében is olajat
aztán ha már ott jártam, észrevettem, hogy a gyújtáselosztó-fedél már - valaki más által - ragasztott füle elvált, úgyhogy leszedtem újraragasztási célzattal. meglepően tapasztaltam, hogy a rotor mindhárom érintkezője, meg a kapszli belső érintkezői is szép zöldek (OK, 3 éve biztos nem jártam erre sem). pucolás, és láss csodát - legalább 20-30 ló tért vissza!
no lássuk csak, merre jártunk március óta?
áprilisban volt az idei első Autók és Kávé a Kultmobil szervezésében:
volt esküvői megjelenés másik fekete Alfával:
volt OT premier Biatorbágyon:
és volt nyílt nap a Budaörsi Reptéren (igen, az egy Mercedes pompakocsi, az autógyártást temette :-) ):
és ez még csak az április!
májusban elmentünk Hajósra borozni a kollégákkal:
júniusban volt megint Autók és Kávé, ezúttal a Kincsem Park helyett a ferihegyi repülős skanzenben:
ahonnan egyből repülőrajttal következett a "szokásos" nagy utazás, Rijeka, a horvátok meghívására:
nem minden probléma nélkül telt a dolog, itt például egy kútjelenet látható, mert az AC-pumpák sajnos az odaúton annyira legyengültek pár órás kánikulázás után, hogy gyakrabban álltunk meg, hideg benzinnel teletankolni a hűtés miatt. de erről még a poszt végén...
a horvát túra szokás szerint jó volt egyébként, a programnak mindig része a fiumei korzón felsorakozás mellett kellő mennyiségű hegyi vezetés és nagyon finom kaják elfogyasztása is :-)
ezek után a totalcar szervezésében a Múzeumok Éjszakája interaktív programja következett volna, ha ... Andris kollégám nem felejti el becsukni a vezető oldali ajtót műhelyből kiállás közben:
túlnyílt az autó, és belenyomott a sárvédő panelba. 3 nap volt hátra a rendezvényig ... Gyorsfényező Misi eldobott mindent, és készen lett! Andrissal gyorsan összedobtuk a mechanikát, és este már mentem is "interaktívkodni" - azaz, ki lehetett próbálni az autóinkat menet közben (Tóth Andris fotója):
brutáljól sikerült a rendezvény, nagyon jó ötlet volt!
júliusban jött Alfacity, ahogy tavaly is, idén is Balatonfüreden:
mivel árnyékos helyük volt a veteránoknak, elég sokat voltam az autó mellett, és sok mindenkivel beszélgettem, sőt végre a horvátok viszonozni tudták a látogatást. aztán forgatásra is hívtak, bekerültünk az idei hivatalos filmbe :-)
kezdett a pumpák nyüszögése olyan méretet ölteni, hogy augusztusban már csak annyit mentem, hogy kijárjam majdnem üresre a tankot a szerelést előkészítendő - szóval fekete macska inkább pihent, ahogy a szőrös 4lábúak is ebben a melegben:
közben megjelent elöl középütt egy kis olajfolt ... ez úgy néz ki, mintha hátsó főtengely-szimmering lenne, ami ugye motor ki - motor be gyakorlat :-( bár nekem még van egy reményem, hogy hátulról a váltó leszedésével (amiben már van gyakorlat) megoldható a lendkerék lebányászása. de egyelőre nem folyik annyira az olio, hogy emiatt álljunk meg.
node a pumpák! ma nekiláttam ... leeresztettem a maradék üzemanyagot, és leoperáltam a két pumpát tartó konzolt, s ki belőlük a szereléket:
aztán miszlikbe bontottam a csövecskéket, amiket cserélni fogok, mert van némelyiken felületi repedés, a konzolt meg 44 éve után fémre csiszoltam, lealapoztam, és kapott matt feketét, meg lesznek új gumi tartóbakok.
a pumpák mennek bemérésre, hogy mit mutatnak terhelésre - áramfelvétel, melegedés, hozam. a szakirodalom szerint nem csak a szivattyú résszel lehet gond, hanem a túlnyomás-szabályzó szelep is eltömődhet, és beállhat. van mégegy fontos rész: ez pedig a megfelelő áramellátás - van egy csatlakozás a csomagtérben, ezt átvizsgáltam, megtisztítottam:
valamint elöl a biztitáblán is le kellett cserélném egy rossz állapotú érvég-papucsot.
innen folytatjuk, ha a pumpákat bevizsgálták...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Burgermeister 2017.04.26. 05:46:04