úgy értem, kész lett a felújító szakiparos. beszerelve még nincs, de mutatok képeket, próbáltam hasonló nézeteket csinálni, mint az előző bejegyzésben, hogy legyen összehasonlítási alap.
kívülről:
fentről benézve:
alulról a visszafolyó nyílás (a fúvóka most ki van szerelve):
lentről felfelé nézve:
az alsó nyílás és a "hullámtörő" oldalfala belülről:
betöltő:
bezinszűrők kicserélve, a csövezést pedig kifújtam sürített levegővel (levettem az első szűrőről az oda- és a Spicáról a visszafolyó ágat, a hátul figyelő kollégák mondták, hogy jött ki trutyi a kocsi alatt a tank helyén).
a kézifék bowden kapott egy védőburkolatot (ott ahol az extra védelmet rejtő pukli látszik a sodrony alatt, ott rendszeresen nekidörgölőzött a kipufogónak, ami ugye meleg; a többi 105-ös szériában nincs jobb oldalt kipuff, azokon elfér, itt eléggé olaszosan AS-szabvány* szerint oldották meg), és kénytelenek voltunk újra hegeszteni a tank felfogató pántokra a menetes szárat (ami a csomagtartóból húzható meg), mert az előző kettő annyira össze volt rohadva, hogy az egyik el is tört. a pántok is természetesen kaptak alapozót meg festéket.
már "csak" össze kell rakni a hóbelevancot és kipróbálni.
arról nincs fotóm, de amíg a kézifék bowdennel a csápon bíbelődtünk, kinyitottam a kuplungharang alsó kis ablakát, ami a lendkerék alsó szélét takarja - itt be lehet leskelődni a lendkerék és a motor hátsó fala közé. nos, innen nem folyik olaj, és látszik is, hogy feljebb, a motor oldalán vannak nyomok. én arra szavazok, hogy nem főtengely-szimmering, és majd fentről kell után járni, mi ez (pl. a Spica egyik oldalablak-tömítése ereszt, és a V-vágatában meggyűlő olaj folyik le hátul).
*AS = Ahogy Sikerül
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.