míg érkezik az új fényszóró lámpatest, amiben van helyzetjelző is, gondoltam előkészítem a terepet, hogy már csak be kelljen szerelni a helyére.
az index+helyzetjelző lámpatestbe befaragtam (szó szerint, mert az eltérő bajonettek miatt reszelni kellett az izzó fején kicsit) egy egyszálú, narancsburájú izzót. így kívülről megmaradt a fehér lencse, viszont lesz borostyán indexem.
kiszereltem a fényszóró lámpatesteket (ezek a szélsőbbik lámpák), a balt már cserélhették, mert picit más kialakítású, és a foncsor sincs rajta úgy kikészülve, mint a jobbon. a lámpatestek után a kábelek behúzása miatt a lámpatestek házát is ki kellett szerelni:
a balabbik mögött szépen látszik, hogy a szempillákat működtető pneumatikus munkahengerre fölösen nyaltam fel vasárnap a Bonaldi matricát, mert még rajta van az eredeti :-) igaz, lefelé néz, úgyhogy fentről nem látszott:
(a lyuk bal szélén a klímahűtő szilái láthatóak)
a lámpatest házakban lévő gumi átvezetőn eleve két vezetéknek van lyuk - nem okozott gondot behúzni egy plusz szálat. a helyzetjelző vezetékét elnyisszantottam, és ehhez forrasztottam a fényszóróba húzott új kábelt. viszonylag kis ráfordítással vissza is alakítható a dolog, bár erre nem hiszem, hogy szükség lesz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.